Pályázat

Kedvezményezett neve: HuMen Brass Band Egyesület

Pályázati felhívás neve, kódszáma: Magyar Falu Program Falusi Civil Alap civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása, FCA-KP-1-2022/3

Projekt címe, azonosító száma: „HuMen Brass Band Egyesület eszközbeszerzése” FCA-KP-1-2022/3-000532

Szerződött támogatás összege: 2.000.000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

 

A projekt célja:

A HuMen Brass Band Egyesület célja az eszközbeszerzéssel a meglévő hangszeres felépítésük növelése. A tagok nagyrészt tanulókból állnak, így az egyesület kiemelten fontos szerepet játszik a zenei pályájuk elindításában. A pályázat által az egyesület zenei kultúrája jelentősen fejlődik, mellyel lehetőség nyílik a szélesebb körű megismerésére, valamint a tagok készségeinek, jártasságának fejlesztésére. Ezáltal vonzóvá teszik a települést az ott élők, valamint a környékbeliek számára egyaránt.

 

A projekt tartalmának rövid bemutatása:

A Magyar Falu Program “Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című pályázati kiírás keretében beszerzésre kerülő hangszeres felépítéssel megvalósul a régióban élő gyerekek, fiatalok művészeti érdeklődésüket fenntartó és tehetségüket kiaknázó művészeti önkifejező programok (pl. Koncertek) magasabb szintre történő emelése. A tehetséggondozással hozzájárulnak az együttesbe járó fiatalok készségeinek, jártasságának növeléséhez, valamint kiváló lehetőséget biztosít a gyakorlati tapasztalatszerzésre. Fontos tevékenységük továbbá a zenei tevékenység népszerűsítése, lehetőség biztosítása a kompetenciák fejlesztésére, utánpótlás kinevelése, produktumuk eljuttatása a közönséghez. A város, a régió az ország zenei életének színesítése, a kitűzött célok méltó képviselete. Jelenleg az egyesület 9 tagból áll, akik a fúvós, elektronikus és ütőhangszerek segítségével a könnyűzenei stílus képviselői. Alakulásuk óta országszerte koncerteztek már, fesztiválok állandó fellépői, több díjat is elnyertek már. A legkiemelkedőbb a 2021-es Veszprémi Utcazene Fesztiválon elnyert közönség kedvence díj, valamint a Szertelen-kék Alapítvány által kiírt Jövő Himnusza országos dalpályázat első helyzete.

A pályázat során beszerzett eszközök: 1 db Allen & Heath QU 24 Chrome Edition típusú keverőpult, szállításának megkönnyítéshez pedig egy darab keverőpult tok, 1 darab dobmikrofon szett, melynek tartalma: Sennheiser E604 3Pack három dinamikus kardioid műszeres mikrofon, Sennheiser E 902 lábdob mikrofon, Rode NT5 S kis membrános kardioid kondenzátor mikrofon, Shure SM57 LC dinamikus hangszermikrofon, Rode Nt5 MPB-páros kis membrános kondenzátor mikrofonok. Ezen kívül egy darab Sennheiser ew IEM G4 GB-Band típusú fülmonitor szett, valamint egy NB Dell G15 5520 laptop került beszerzésre. Ezek mindegyike az egyesület hosszú távú céljait, mindennapi működését szolgálja.

A beruházás révén az egyesület könnyűzenei kultúrája magasabb szintre emelkedik, enyhítve ezzel a település hátrányait, ezzel vonzóbbá téve a környéket az ott élők számára.  Nagyobb lehetőség nyílik az egyesület szélesebb körű társadalmi megismertetésére, elismertségére, mellyel az egyesület tovább formálódik, modernizálódik, aktivizálódik.

 

A projekt tervezett fizikai befejezése: 2023.12.31.

 

Kedvezményezett neve: HuMen Brass Band Egyesület

Pályázati felhívás neve, kódszáma: NEAO-KP-1-2023/5

Projekt címe, azonosító száma: „Humen Brass Band Egyesület működési célú támogatása” NEAO-KP-1-2023/5-000153

Szerződött támogatás összege: 150.000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

 

A HuMen Brass Band Egyesület 2023. évben Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégiuma által meghirdetett, NEAO-KP-1-2023/5 kódszámú felhívásra, a NEAO-KP-1-2023/5-000153 azonosítószámon benyújtott pályázata 150.000 Ft összegű támogatásban részesült.

Az egyesület célja a régióban élő fiatalok zenei érdeklődésének fenntartása, adottságaiknak, készségeiknek kiaknázása, egyre magasabb szintre történő emelése. Az egyesület működési költségei eredményes, értékteremtő tevékenységhez kapcsolódnak, mely a Zenekar hosszútávú, folyamatosan fejlődő munkáját szolgálja. A fellépésekre való eljutás finanszírozása jelenti az egyesületnek a legnagyobb költségvetési ráfordítást.

Ehhez járul hozzá az elnyert támogatás!

Köszönjük a támogatást!